Rólunk
A fizikai téren túl, az Intuitive Pilates egy filozófia is. Megteremtjük a mozgás szeretetét, és intelligens mozgáson keresztül teret adunk testünk és képességeink felfedezésére. Bár csapatunk tagjai más pilates tanulmányokban részesültek, mi mindannyian tiszteljük a pilates alapelveit, és odafigyelünk, hogy ezeket vendégeink megértsék és alkalmazni tudják. Amint a gyakorlás előre halad, ezek az elvek szokásokká válnak, amelyeket a vendékek magukkal visznek a mindennapi élet tevékenységeibe is, intuitívan.
Az Alapítóról
Hello! Joana vagyok. Marketinges háttérrel rendelkező feleség vagyok és egy gyermek édesanya. Édesanyja. Mexikóból érkeztem, de éltem már Svédországban, az Egyesült Királyságban, az Egyesült Államokban és jelenleg Magyarországon. A korai harmioncas éveimben történt események sorozata arra vezetett rá, hogy radikálisan megváltoztassam az életmódom. Egy derék sérülés után találtam rá a pilates módszerre. Miután elmúlt a hátfájdalmam a piláteszt tovább folytattam immáron életmód szerűen, hiszen megtapasztaltam az előnyeit: jobb testtartás, testtudatosság, erősebb központi izmok, fókuszáltam és frissebb elme, és sok egyéb. A következő fordulópont azután történt, miután inzulin függő diabétesszel diagnosztizáltak 31 éves koromban. Úgy hiszem ez részben a krónikus stressz és a legyengült immunrendszer eredményeként alakult ki, amellett hogy valószínűleg genetikailag is hajlamos voltam rá. Ez arra ösztönzött hogy életmódbeli, valamint táplálkozásbeli változásokat eszközöljek. Mindezeken felül ami a legerősebb motivációt nyújtotta arra hogy a holisztikus táplálkozásra térjek át, az az anyává válás jelentőségteljes eseménye volt; hogy egészséges és tápláló ételekkel láthassam el a családomat.

Hiszem, hogy az egészséges és kiegyensúlyozott élet mód eléréséhez és fenntartásához el kell felejteniünk bizonyos hiedelmeket és újra kábelezniünk az agyunkat. Ez nem feltétlenül tud megtörténni ha jojó diétákat vagy fitness divatokat követünk. Fontos megérteni hogy mi váltja ki a helytelen étrend és életmódbeli választása inkat, úgy mint a mindennapi feszültség, fizikai vagy érzelmi trauma, különböző szokások stb. Másodsorban nagyon fontos megértenünk a táplálkozástudomány alapjait, elsajátítanunk egy teljes értékű táplálkozást és előtérbe helyezzük a fizikai aktivitást. Az elmélyültebb tudás olyan eszközöket nyújthat, amelyekkel jobb döntéseket hozhatunk a jóllétünkre nézve, intuitívan és könnyedén.
Okleveles STOTT Pilates oktató vagyok, számottevő tapasztalattal mind az egyéni órák mint a csoportos pilates órák terén. Szívbéli lelkesedéssel segítek mindenkinek abban, hogy növelje jólét érzését; ez az a szenvedély ami ahhoz vezetett hogy valóra váltsam álmomat, és megnyissam a két pilates stúdiómat Budapest szívében.